Most nem egy vadregényes, érintetlen dzsungel mélyén elő, a civilizációtól teljesen elszigetelt, primitív bennszülött törzs mindennapjaiba foglak elkalauzolni, kedves olvasó. Ebben a cikkben nem olyan emberekről lesz szó, akik egy szál ágyékkötőben, kántálva rituális táncot járnak a tűz körül, miközben a vacsorának szánt, különböző emberi testrészeket mardossák az egyre magasabbra törő lángnyelvek. Bármilyen furán hangzik is, a képzeletbeli utazásunk színhelye nem egy eldugott, kis törzsi falvacska lesz az őserdő rengetegében, hanem Ázsia egyik legdinamikusabban fejlődő országa: Kína.

 

Ugyanis, a kínaiak körében sok évszázados hagyományra tekint vissza a kannibalizmus. A népi hiedelmek szerint, az abortált magzatok vagy a születés után néhány órával/nappal elhalálozott csecsemők elfogyasztása különleges csodaszerként funkcionál: meggyógyít számos betegséget, simává teszi a bőrt, jó a veséknek, visszaadja a férfiak kókadt nemi szervének régi erejét, és a meddő nők újra képesek áldott állapotba kerülni.

 

Mindezen varázslatos hatások miatt, Kína egyes tartományaiban a mai napig is teljesen elfogadott és hétköznapi jelenségnek számít az, hogy a boltok polcain a különböző élelmiszerek (rizs, hal, fűszerek, stb.) mellett megtalálhatóak a magzatok és csecsemők agyvelejéből készült befőttek, konzervek. Gyakran megesik az is, hogy egy abortuszt végző orvos, miután elfogyasztotta a magzat jelentős részét, a maradékot speciális módszerekkel kiszárítja, és a piacra viszi, majd az általánosan elfogadott áraknál, valamivel szerényebb összegért eladja a szegényebb rászorulóknak. De ne higgyük, hogy ez arrafelé bármiféle megbotránkozást keltene az emberekben! Szó sincs róla! Ezeket az ételeket, Kínában épp oly magától értetődő természetességgel fogyasztják, mint például, Magyarországon mi a gulyáslevest.

 

Továbbá komoly problémát jelent, hogy a Kínai Népköztársaság rendelkezik a világ egyik legnagyobb szervkereskedelmi hálózatával. A kommunizmus gépezetének igája alatt, az évente több száz kivégzett politikai fogoly és a börtönökben elhunyt rabok holtteste csak nagyon ritkán kerül vissza a családhoz vagy a legközelebbi hozzátartozókhoz. Ugyanis, az elhunytak minden használható és a piacon értékesíthető szervét kiveszik, és egy állami tulajdonban lévő cégen keresztül, izraeli és más nemzetközi kapcsolatok révén értékesítik.

 

Rendelés szempontjából, a választék igazán széles skálán mozog. Megtalálható itt minden: kikapart magzat (akár nyolc hetesnél fiatalabb is) és halott csecsemő egészben, végtagok nélküli magzattörzs, máj, lép, szív, tüdő, hasnyálmirigy, agyalapi mirigy, vékonybél, vastagbél, vese, frissen vágott végtagok, friss agyvelő, csontvelő, gerincvelő, frissen kapart szem, frissen vágott fül, bőrdarabok, köldökzsinórvér deciben mérve, komplett gerincoszlop, stb.

 

Kínában ennek, a minden jóérzésű emberben viszolygást és undort keltő jelenségnek az abszurditását talán nem is maga a kannibalizmus jelenti (hiszen számos más országban is előfordultak sorozatgyilkosok által elkövetett emberevések), hanem az, hogy nem pusztán egy-egy elszigetelt, kirívó esetről van szó. Kínában a kannibalizmus nagy múlttal rendelkező, elfogadott néphagyománynak számít. Még most is, pedig már jócskán a XXI. századot tapossuk. Nos, ezt, úgy tűnik, hogy jó néhány aberrált, kannibál kínai egy magzat porhanyós húsának jóízű majszolása közben teszi.

forrás