Kitálal az Olimpikonokat pumpáló dobbingbáró

Két éven át bujkált álnéven Texasban, de aztán az FBI megtalálta. A bizonyítékok – lehallgatott telefonbeszélgetések, elcsípett e-mailek, számlakivonatok – hatására megtört, és beszélni kezdett. Végül kiegyezett a hatóságokkal, vállalta az együttműködést, azt, hogy mindent elmond, és hogy csak az igazat. A mexikói Angel Herediával, a sztárok 33 éves doppingdílerével a Der Spiegel című német hetilap készített interjút, ebből közlünk részleteket. Az interjú végén pedig rövid leírást adunk a cikkben szereplő szerekről és szereplőkről.

– A nyolc futóból…
– …nyolc be lesz doppingolva.

– Ezt persze bizonyítani nem lehet.
– Mégis kétséget kizáróan így van. A 10,0 és a 9,7 másodperc között a dopping a különbség.

– A szerek képesek bárkiből világrekordert csinálni?
– Nem, ez tévhit. Valójában elképesztően keményen kell edzeni, nagyon tehetségesnek kell lenni, és szükség van egy edzőkből és segítőkből álló tökéletes csapatra is. És csak ezután teszik hozzá a legjobb doppingszerek a különbséget. Ez az egész egy kompozíció, egy szimfónia. Minden mindennel összefügg, és a szerek hosszú távon játszanak szerepet: segítenek abban, hogy ki tudd magad pihenni, hogy el tudd kerülni a leépülési fázisokat. Röplabdázni a strandon, az lehet, hogy egészséges – az élsport nem az. Szétrombolod a tested. Marion Jones például…

– …ötszörös érmes Sydney-ben…
– …olyan keményen edzett, hogy az páratlan. A szerek védték a sérülésektől. Aztán győzött, és begyűjtötte az érmeket.

– Büszke rá?
– Igen, persze, még mindig. Hatalmas teljesítmény marad, és ne gondolják, hogy Marion vetélytársai szerencsétlen becsapottak voltak.

– Nem amerikai problémáról van szó?
– Micsoda? Minden ország, minden szövetség, minden élsportoló érintett, és a felelősök közé tartoznak a nagy cipőgyártók is, a Nike, az Adidas. Ismerek sportolókat, akik rekordokat futottak, egy évvel később megsérültek, és jött a telefon: ötven százalékot leveszünk a szponzori pénzedből. Mit gondolnak, mit tesznek ilyenkor ezek a sportolók?

– Magyarázza el, ön mit tett az ügyfeleinek?
– A sportolók állandóan pletykákat hallanak, és aggódnak: a konkurenciának más trükkjei vannak, hogy elkaphatják őket, ha utaznak. Nem szabad hibázni, mert egy hiba karriereket tesz tönkre.

– Tehát a sportolók terapeutája lett doppingügyekben?
– Inkább edzőjük. Együtt találtuk ki, melyikük szervezetének mi a jó, és hogy milyen lebomlási időkkel kell számolni. Javaslatokat készítettem koktélokra és kúrákra, attól függően, hogy a sportoló mennyi pénzt szánt rá. Utcai doppingszerek olcsón, dizájnerszerek néhány tízezer dollárért.

– Marion Jonesnál?
– Nála a pihenőfázisok voltak a kritikusak. Versenyről versenyre ment 2000-ben, szüksége volt pihenésre. Kapott EPO-t, növekedési hormont, adrenalininjekciókat, inzulint. Az inzulin edzés után segít a fehérjeitalokkal együtt, mert gyorsabban szállítja a fehérjét és az ásványi anyagokat a sejtekhez.

– Jones félt az injekcióktól.
– Igen, ezért kevert össze három alkotóelemet egy injekcióba az akkori férje, C. J. Hunter és az edzője Trevor Graham. Pedig nem ajánlottam nekik, szerintem kockázatos volt.

– Milyen kapcsolat fűzte a sportolóihoz?
– Üzleti. Határértékekről és adagolásokról volt szó. Marionnal ritkán beszéltem. Az edzőjén keresztül futott a dolog.

– Létezik a doppingolásnak ritmusa?
– Igen, amikor a szezon véget ér, októberben, várunk pár hetet, hogy a szervezet kitisztuljon. Aztán novemberben bepakoljuk a növekedési hormont és az EPO-t, majd hetente kétszer átvizsgáljuk a szervezetet, nehogy csomók képződjenek a vérben. Plusz jönnek a tesztoszteronlöketek. Ez az első program nyolc-tíz hétig tart, aztán szünet.

– Ekkor rögzítik a szezon céljait?
– Igen, ez a sportolótól függ. Néhányan áprilisban akarnak jó időt futni, hogy szerződéseket kapjanak a legnagyobb versenyekre, másoknak csak a válogatók járnak a fejükben, az amerikai kvalifikációs versenyek a világbajnokságokra, s vannak, akiknek a céljuk az olimpia. Aztán beindítjuk a kijelölt célhoz igazított visszaszámlálást, és elkezdődik a következő ciklus. Ismernem kell jól a sportolóimat, és tudnom kell, hol melyik szövetség milyen módszerekkel tesztel.

– Honnan lehet ezt tudni?
– Éberség. Informátorok.

– Annak idején maga is jó diszkoszvető volt. Miért kezdett el doppingolni?
– Amiért minden sportoló: mert mások is doppingolnak. Hirtelen olyan fiatalok, akiket addig megvertem, tíz méterrel nagyobbakat dobtak. Aztán megsérültem, de szerettem volna mégis bekerülni az olimpiai csapatba. A dopping azzá vált számomra, ami a legtöbb sportolónak: a sport része. Ha ma 12 órát edzel, az edződ holnap megint 12 órát vár tőled. Doppingolsz, mert ez másképp nem megy. Én mindent elolvastam, ami csak elérhető volt, beszéltem más sportolókkal, és hamarosan elterjedt, Angel jól kiismeri magát ezekben az ügyekben. Először csak tanácsért jöttek hozzám. Így kezdődött, aztán Trevor Graham edző megkérdezte, tudnék-e neki segíteni.

– Mi tette önt alkalmassá arra, hogy a világ legjobb sportolóinak doppingdílere legyen?
– Az édesapám kémiaprofesszor, imádom a kémiát. És sportoló voltam. Megszállottan megtanultam mindent. Igazi élvezetté vált: a legjobbakkal dolgozhattam, és még jobbakká tehettem őket. Egy példa. Mindenki az EPO-ról beszél. Divatos. De az EPO vas nélkül csak félig működik olyan jól. Vannak olyan oxigénhordozók, amelyek felturbózzák az EPO-t. Az én szeremet EPO-sokszorosítónak nevezem, s ha beinjekciózom, megtízszerezem az EPO hatását.

– Vannak más titkai?
– Ó, persze. Vannak tabletták a vesének, amelyek a szteroidok maradványait blokkolják: ha a sportolók vizeletmintát adnak, ezek a maradványok nem választódnak ki, így a tesztjük negatív marad. Vagy létezik egy enzim, amely lassan fal fel fehérjéket. Az EPO proteinstruktúrákból áll, így aztán ez az enzim gondoskodik arról, hogy egy versenyző B próbája egészen más eredményeket mutasson, mint az A próba. Aztán akadnak anyagok, amelyeket pár órával a verseny előtt kell bevenni, és megakadályozza az izmok elsavasodását. Az EPO-val együtt valóságos csodát művelnek. Húszféle doppingszerem van, amelyek még mindig kimutathatatlanok az ellenőrzéseknél.

– Létezik valamiféle sablon?
– Igen. Mindig több dolgot kombináltam. Volt például egy szerem, Actovison, amelyik a vérellátást javította – nem kimutatható. Ehhez jöttek a növekedési faktorok: az IGF–1 és IGF–2. És az EPO. Az EPO megnöveli a vörös vértestek számát és így az oxigéntranszportot. Minden sportoló számára ez a kulcs. A sportoló gyorsan akar regenerálódni, a terhelés szintjét magasan szeretné tartani, állandó teljesítményt akar nyújtani.

– Még egyszer: állandó teljesítmény világszínvonalon dopping nélkül elképzelhetetlen?
– Igen. 44 másodperc 400 méteren? Elképzelhetetlen. 71 méter a diszkosszal? Kizárt. Előfordulhat, hogy valaki egyszer hátszéllel 9,8 másodperc alatt futja a százat. De tízszer egy évben tíz alatt esőben és hőségben? Csak doppinggal.

– Tesztoszteron, növekedési hormon, EPO, ez volt a kombinációja?
– Igen, egyéni változatokkal. És így csodálatos dolgok válnak lehetővé. Jerome Young 2002-ben a harmincnyolcadik volt a 400 méteres világranglistán, aztán elkezdtünk együtt dolgozni, és 2003-ban majdnem minden nagy versenyt megnyert.

– Hogyan fizették önt?
– Éves honoráriumot kaptam. Nagy eredményeknél 40 ezer dolláros bónusszal.

– Az atlétái 26 olimpiai érmet nyertek. Mennyi pénzt keresett?
– Számoljunk úgy, hogy 16-18 eredményes sportoló egy évben, és 15-20 ezer dollár sportolónként. Jó életem volt.

– De nem volt rossz az, hogy a sportvilág árnyékában kellett élnie, ahol senki nem láthatta?
– Nem, bár ritkán mentem el a nagy versenyekre, ez csak a féltékenység miatt volt. Az amerikaiak nem akarták, hogy a jamaicaiakkal dolgozzak, és viszont. De árnyék? Nem. Ez az egész egy lánc volt, a sportolóktól az ügynökön át a szponzorokig, én ennek voltam a része, és mindenki tudta, hogyan játsszák ezt a játékot. És mindenki így akarta, mert így gazdagodtak meg belőle.

– Maurice Greene? A százas szupersztár az olimpiai mozgalom egyik példaképe, esküszik rá, hogy tiszta.
– Hazugság. 2003-ban és 2004-ben együtt dolgoztunk.

– Vannak bizonyítékai?
– Igen, például egy tízezer dolláros átutalás.

– Greene azt állítja, barátoknak adott pénzt. Mit kapott öntől?
– IGF–1-et és IGF–2-t, EPO-t és ATP-t, vagyis adenozintrifoszfátot, ami erősíti az izom-összehúzódást.

– Kimutathatatlan?
– Kimutathatatlan. Használtunk krémeket is, amelyek nem hagynak nyomot maguk után, és lényegesen emelik a sportolók tesztoszteronszintjét.

– A sport minden szintjén doppingolnak?
– Igen, csak a dopping minősége különbözik. A szegények egyszerű szteroidokat vesznek, és reménykednek, hogy nem ellenőrzik őket. Ha a sztárok közé tartozol, havi ötvenezer dollárt keresel, ehhez jönnek még a fellépőpénzek, a cipőszerződések. Befektetsz százezer dollárt, és én építek neked egy kimutathatatlan dizájnerszert.

– Magyarázza el, mik ezek!
– A dizájnerdoppingok több olyan szerből állnak össze, amelyek a kívánt reakciót idézik elő. És aztán megváltoztatok bennük egy-két molekulát a lánc végén, így az egész nem akad fenn a tesztelések szűrőjén.

– Az ellenőrök vadászata a sportolókra…
– … maga is sport. Versenyfutás. Egy-két évvel előrébb kell lennünk. Tudnunk kell, melyik gyógyszer hol tart a kutatásban, állatkísérletekben, hogyan tudjuk beszerezni. És ismernünk kell az ellenőrök módszereit.

– Megnyerhetik az ellenőrök ezt a versenyt?
– Elméletileg igen. Ha minden szövetség, szponzor, menedzser, sportoló és edző összefog, és minden pénzt bevetnek, és minden sportolót hetente kétszer ellenőriznek, csak akkor. Ami most folyik, nevetséges. Alibi. A pénzt megspórolhatnák, adják nekem, és szétosztom a mexikói árvák között!

– Az elképzelés, hogy a sport tiszta verseny, rögzített szabályok között, a valóságban már rég halott?
– Persze. A nagy sporteseményeken ötezer dollárt kap az, aki a nyolcadik lesz. Az első százezret. Ezen elgondolkodik a sportoló, és azt mondja, hogy amúgy is mindenki doppingol, amiben igaza is van. Azt gondolják, hogy egy sportoló ideákról és erkölcsről elmélkedik? A tiszta csúcsteljesítmények mesék, barátaim.

– Tulajdonképpen a doppingszerek engedélyezése mellett érvel?
– Nem, de azt gondolom, hogy az EPO-t, az IGF-et és a tesztoszteront engedélyeznünk kellene, aztán az adrenalint és az epitesztoszteront, vagyis azokat az anyagokat, amelyeket a szervezetünk maga is előállít – gyakorlati okokból is, hiszen az üldözése lehetetlen, de a sportszerűség szempontjából is.

– Sportszerűségből? Komolyan beszél?
– Bizony, vegyük csak a legnépszerűbb szert, az EPO-t: megváltoztatja a hemoglobinszintet, márpedig az embereknek különböző a hemoglobinszintjük. Az engedélyezés tehát éppen azt az egyenlőséget és igazságosságot valósítaná meg, amit állítólag mindenki akar. Hiszen genetikai különbségek vannak sportolók között.

– Az, hogy élőlények különböznek, természetes. Minden sportolót egyenlővé akar tenni a doppinggal?
– Az átlagos sportolónak egy milliliter vérében három nanogramm tesztoszteron van, a sprinter Tim Montgomerynek is három nanogrammja van, Maurice Greene-nek viszont kilenc. Mit tehet Tim? Nem a dopping igazságtalan, hanem a természet.

– Tiltana azért valamit?
– Minden mást, mindent, ami veszélyes lehet. Amfetamin? Betiltani. Szteroidok? Betiltani.

– Léteznek még tiszta sportágak?
– Az atlétika, az úszás, a sífutás, a kerékpár menthetetlen. A golf? Az sem tiszta. Foci? Focisták jönnek hozzám, és mondják, hogy vonaltól vonalig kell rohangálniuk anélkül, hogy elfáradnának, háromnaponta pedig játszaniuk. A kosarasok zsírégetőket szednek, amfetamint, efedrint. Baseball? Haha. Szteroid az előkészületeknél, amfetamin a meccsen. Még az íjászok is szednek nyugtatókat, hogy a karjuk ne remegjen. Mindenki doppingol.

– Mit csinál most, miből él?
– Még van egy kis pénzem. Újra tanulok, gyógyszerész akarok lenni. Persze nem tudom, vád alá helyeznek-e majd, vagy mi lesz velem. De Jerome Younghoz képest azért egész jól megy nekem.

– Miért, mit csinál a 2003-as világbajnok?
– 31 éves, és egy teherautóval kenyeret szállít. Azt mondják, megszegte a sport szabályait. De ez nem igaz, éppen hogy ezeket a szabályokat követte.

forrás: http://zona.hu/